2017. december 23., szombat
~Last words~ ~R.I.P Jonghyun~
Csendben vezetett egy apartman fele. Táskájában olyan dolgok voltak, amik eddig sose voltak benne. Mielőtt az apartmanhoz ért volna, vett egy doboz cigarettát, meg még pár dolgot. De ekkor se vették észre, hogy ez az ártatlan fiú mire készül. Még egy darabig cikázott az utakon, gondolkozva azon, hogy most haza menjen és még többet szenvedjen, vagy most végett vett az egésznek. Ő az utóbbit választotta. Megállt az apartman parkolójában. Még utoljára bele nézett a visszapillantó tükörbe, majd mély levegőt véve ment be az apartmanba kivenni egy szobát és neki kezdeni az utolsó perceknek. Bent a szobában fel-alá járkált, azon gondolkozva, hogy helyes e amit tesz. Ő úgy gondolta, hogy igen, ez a legjobb kiút a veszedelemből.
Elő vett egy serpenyőt a szekrényből, majd a táskájából kiszedett egy olyan dolgot, amit nem kellett volna...Bele dobta a serpenyőbe, majd ő maga ledőlt a kanapéra és várta, várta, hogy hasson. Még utoljára vissza gondolt a többiekre, a családjára, a nővérére, a tagokra, majd szépen lassan lehunyta szemét és örökre elaludt. Utolsó gondolata annyi volt, hogy szereti a többieket, de nem akar tovább szenvedni. Ez történt december 18-án.
Aznap mindenki gyászba borult. Híre ment. Vége lett a szenvedésének. Mindenki sokkba volt. Főleg a SHINee tagok. December 21. Temetés. Elől Minho utána a nővére. Ekkor volt utoljára együtt a SHINee, ekkor volt az utolsó közös lépés...Kim Jonghyun, élt 27 évet. Egy olyan férfit veszített el mind a kpop ipar, mind a Shawol-ok, mind a SHINee, akit mindenki szeretett, tisztelték és ezt a nagy hiányt nem lehet bepótolni. Örökre itt hagyott minket. Az Esthajnal csillag kéken ragyogott az égen. Jonghyun onnan nézz ránk...Oppa vigyázz ránk fent...
2017. június 20., kedd
~Nyárra ajánlott számaim~ TOP10
Ebbe a bejegyzésben most olyan számokat gyűjtöttem össze, amiket így nyárra ajánlok nektek. Vannak közöttük újabbak és régebbiek is, de szerintem ettől eltekintve, tetszeni fog nektek 😁 Tehát itt is lenne a top 10-es lista, amit mindenképp ajánlok a nyárra:
10. MAP6-I'm Ready
7. Taeyeon-Why
6. NCT 127-Switch
4. KARD-Oh Nana
3. Minzy-Ninano
2. BTS-Wings
1. Exo&Yoo Jae Suk-Dancing King
2017. május 8., hétfő
×KNK-KNOCK× PARODY
Sajnos Seungjun beteg lett.
Minden egyes nap, azon rimánkodok,
Miért? Miért kellett ennek történnie?
Miért ilyen gyenge az immunrendszerre?
Minden egyes nap, gyógyszerekért kell rohangálnom.
Még mindig nem értem.
Miért van ez?
Mi ez a sok 'M' betűs mondtad?
Most először vagyok beteg.
Holnapra már kutyabajom se lesz.
Ezt megígérhetem
Egy folytában tüsszög-tüsszög, komolyan.
És nem hagyja-hagyja abba
Mindenki nyugodjon le
Hiszen mi vagyunk a KNK
Miért kell, miért kell köhögni?
Hiszen már így is beteg vagy!
Mindenki nyugodjon le,
Miért? Miért lett hyung beteg?Én se akarok beteg lenni.
Még csak 21 éves vagyok, nem akarok beteg lenni.
Ne hisztizzél már,
Hiszen te is voltál már beteg
Mikor kicsi voltál.
Már meg van Seungjun miért beteg,
Bele ült a hideg kádba vizesen.
Ezt most miért kellett elmondanod?
Végre ápoltatok egy kicsit és te elrontottad!
Hyung, hagyd őt békén,
Egy folytában tüsszög-tüsszög, komolyan.
És nem hagyja-hagyja abba
Mindenki nyugodjon le
Hiszen mi vagyunk a KNKMiért kell, miért kell köhögni?
Hiszen már így is beteg vagy!
Nem látjátok, hogy csak direkt lett beteg?
Miért nem hisztek nekem?
Youjin kezd elegem lenni belőled
És kicsiként nem is voltam beteg!
Hyung, nem is ismersz engem eléggé!
Fejezzétek be, mert már unom!
Tessék itt a lázmérő, olvasd el!
Csi-csi-csi-csi-csináld!
Na most nagyon fasza, mert én is elkaptam!
Jihun hyung, ez most muszáj volt?
Remélem örülsz neki.
Most lehet engem ápolni 1 hétig.
Ne légy szomorú, én is beteg vagyok
Tessék, most is a kádban ülök ruhástul
Most már ketten-ketten tüsszögnek
És nem hagyják abba!
Mindenki örüljön
Hiszen mi vagyunk a KNKMiért kell, miért kell köhögni?
Hiszen már ketten is betegek vagytok!
A következő beteg én leszek!
Ugyanis rosszul vagyok!
2017. április 16., vasárnap
~Reggeli szerelem~ ~Jinwoo×OC~
Na ki tért vissza? Mansae ✋✋✋ igen, sikeresen tudtam írni egy rövidke Jinwoo-s oneshot-ot ^^ mivel sajnos tablet-ről írok, így előfordulhat pár félreírás, ami miatt elnézést kérek 😟 de remélem tetszeni fog nektek ez a kis oneshot ^^
Haneul
2017. április. Ez egy meghatározó hónap számomra, hisz hamarosan 18 éves leszek és a jövőmet nézve szerintem egy tökéletes életem lesz felnőttként. Utoljára akkor voltam ilyen boldog, mikor megismerkedtem a legjobb barátaimmal, akik a mai napig is mellettem állnak. De aki jobban közel áll hozzám, az Kim Jinwoo. Jinwoo az elmúlt időkben sok időt tölt velem, és látom rajta, hogy valami nyomasztja őt, de semmit nem mond róla.
Egyik reggel telefoncsörgésre keltem. Seunghoon neve villogott a kijelzőn.
-Ya! Mondtam, hogy 8-nál előbb ne merj hívni!--morogtam.
-Baj van, Jinwoo egész este nem jött haza.-mondta aggodó hanggal.
-Biztos annál a libánál van.-dünnyögtem.
-Csak most ne legyél féltékeny, kérlek. Tudom, hogy a péntek miatt össze kaptatok, hogy csak úgy lerázott téged...de most ne ez lebegjen előtted.
Na igen, valamit kihagytam. Nos, én Jinwoo-t kedvelem, lassan 1 éve, de a korkülönbség miatt ez nem igen jó, ráadásul egy lány is közbe játszik, akire féltékeny vagyok. Piszkafa a csaj, van melle és segge, hosszú fekete haj...maga Sissi 2.0. Én meg itt vagyok a 170 cm-mel, vörös hajammal, plusz se mellem, se seggem, de még piszkafa se vagyok, hanem picit ducibb, de Seunghoon és a többiek így fogadnak el...vagyis Jinwoo-nál nem tudom.
-Oppa...-kezdtem volna bele, de félbe szakított.
-Nem vagyok oppa neked, hanem hyung.
-Akkor hyung...Jinwoo-nál én lennék az utolsó ember, akihez rohanna bármilyen fájdalommal. Amúgy tuti a fogpiszkálónál van.
-Hjaj, akkor elmegyek én érte, te addig figyeld a telefonod, hátha mégis hív téged.
-Értettem.-sóhajtottam, majd letettem a tellefont.
7:45. Még simán aludhattam volna, de nem, mert Jinwoo-nak pont most kellett bujócskáznia velünk. Az ebédlőasztalnál ülve iszogattam a kávémat, mire csöngettek. Feltápászkodtam a székről és ajtót nyitottam. Első tippem Seunghoon volt, de csalódnom kellett...Jinwoo állt az ajtóban.
-Hát te?-néztem rá.
-Bemehetek?-kérdezte.
-Gyere.-álltam odébb és beljebb lépett.-Kávé vagy tea?-mentem be a konyhába, míg ő a nappaliban helyet foglalt.
-Nem kérek semmit.-mondta.-Figyelj beszélnünk kell.-állt fel a kanapéról.
-Mi a szent jó dolog ütött beléd? A fiúk egész éjjel kerestek téged.
-Figyelj, ez eléggé olyan dolog, amiről a fiúknak nem nagyon kéne tudni.
-Összejöttél vele?-kérdeztem.
-Mi?! Nem, soha. Pont ellenkező, nem akarok vele lenni, hanem valaki mássak.
-Miért vagy ilyen Jinwoo?-kérdeztem.-Túl titokzatos vagy nekem.
-Szerelmes vagyok, ennyi. Csak akit én kedvelek, a kor miatt nem lehetek vele annyit, amennyit én szeretnék vele lenni.
-Jinwoo...-csuklott el a hangom.
-Ha az irántad érzett érzéseimből pénz lenne, akkor milliárdos lennék.-mosolyodott el.
-Ez a Really-ből van, igaz?
-Kedvellek, tényleg, fogadd el a szívem.-fogta meg a kezemet.
-Basszus...mond, hogy nem viccelsz velem.
-Minden szavamat komolyan gondolom.-húzott közelebb magához, majd gyengéden az ajkait az enyémre tapasztotta, amit rögtön viszonoztam. Pár percig eljátszadoztunk egymás ajkaival, mire elváltunk egymástól és egymásra néztünk.
-Hogy mondjuk el ezt a fiúknak?-kérdezte kuncogva.
-Sehogy, majd idővel rájönnek.
Fél év telt el azóta, hogy Jinwoo-val összejöttem. Ki viselte a legnehezebben? Persze, hogy Mino, mivel először vele lettem jóba, utána a többiekkel. Jinwoo örökre ejtette a fapálcát, és kiderült, hogy amúgy se illettek össze. Megbeszéltük azt is, hogy nincs több titok a másik előtt...
2017. február 24., péntek
×Videó játék egy kis romantikával? Soha!× ×Hwiyoung&OC×
-Mit beszéltünk tegnap?-néztem rá.
-Hát, hogy majd megbeszéljük.-biggyesztette le a száját.-De kérlek, hadd jöjjön át. Youngbin nem lesz itthon, ilyenkor úgy is mindegy.
-Zuho mit mondott?
-Őt nem kérdeztem meg. De megyek és megkérdezem, ha ő igent mond, akkor jön.-vigyorodott el, majd elment. Ó szent egek, a mai nap is hót unalmas lesz.
Nagy nehezen elkészültem, majd felvettem a cipőmet és elindultam a suliba. Chani-val egy osztályba járok, szóval egész nap hallgathatom, ahogyan eltervezi a délutánját [T/N]-el/al és ott fogják alázni a másikat a Jungle Game-ben. Az a játék kegyetlen. Egyszer játszottam vele, azóta is utálom.
A nap hamar eltelt, utolsó óra után rohantam is haza, de valaki megragadta az ingemet, így megálltam. [T/N] volt az.
-Hwi, Chani merre van?-kérdezte.
-Nem tudom, gondolom akadt még egy kis dolga...Ó tényleg, még van 1 órája.-jutott eszembe.
-Értem, akkor megvárom kint.-mondta. Az idő egy picit hűvös volt és átpörgött az agyamon, ha [T/N] megfázik és átjön, akkor lefertőzz minket és akkor mindenki beteg lesz, ami nem igen kéne. Sóhajtva fordultam vissza [T/N]-hez/hoz.
-Ajj, na jó, gyere át hozzánk, még a végén megfázol.-dünnyögtem.
-De nem lesz baj, ha előbb megyek?-kérdezte félve.
-3 hónapja ismersz minket, minden pénteken átjössz...ha eddig nem zavartál, most se fogsz.-mondtam.-Na menjünk, nincs kedvem ide fagyni.
10 perc alatt haza értünk. Belépve a lakásba, Zuho egyből levadászta [T/N]-t, és neki álltak játszani. Én addig békésen bevonultam a szobámba és neki álltam gépezni vagy valami olyasmi...nem tudott lekötni a játék. Unalmamban kimentem a nappaliba és Zuho-ékat néztem. Hyung jól tud játszani, ügyes benne, a fiúk közül ő a legjobb, de eddig [T/N]-t sose verte el, ahhoz túl béna volt. 1 óra telt el. Zuho kimerült teljesen. Chani sehol. Egyre jobb lesz ez a péntek. Hirtelen megcsörrent a mobilom. Chani volt az:
"Hyung, remélem [T/N] ott van és elvagytok. Nekem még van egy kis dolgom a városban, majd érek :)
Chan-Chanie~"
Már csak ez hiányzott. Chani-nak is jókor jut eszébe, hogy amúgy dolga van. Unottan néztem tovább a játékot, mire Zuho a kezembe nyomta a kontrollert.
-Mit kezdjek vele?-kérdeztem.
-Kezdj játszani, nekem van egy kis dolgom.-mosolyodott el, én pedig unottan vettem át a kontrollert.
10 perc múlva [T/N] felém fordult. Érdeklődve néztem rá, mire elmosolyodott.
-Hwi, meg kéne tanulnod játszani.
-Nem mondod?-tettem csípőre a kezemet.-Na jó, taníts meg játszani, MOST!
-Semmit se változtál az elmúlt 3 hónap alatt.-csóválta meg a fejét.
-Azért, mert ezalatt a 3 hónap alatt makacsabb lettem.-nyújtottam ki a nyelvemet.
-Hwi, 3 hónap, az 3 hónap. És igen, egy makacs kis macska vagy.-pöccintett meg az orromat.
-Na jó, most szét verlek Jungle Game-ben és neked annyi.
-Mi lesz, ha én nyerek?-kérdezte pimaszul.
-Azt csinálsz velem, amit akarsz.-tártam szét a karomat.
-Ühüm...és ha veszítek?
-Nem is tudom...meg kell ölelned azt a fiút, akibe szerelmes vagy.-kacsintottam. Haha, itt a vége.
-Ööö...oké.-dadogta hót sápadtan. Na, Hwi, te fogsz nyerni és akkor te leszel a király és egyben a Jungle Game király is.
1 órája játszottunk. Eddig 2-2 az állás. Most jön a döntő játék. Kíváncsi leszek, hogy ki fog nyerni. Zuho is becsatlakozott a nézésbe, utána Inseong hyung is betoppant, majd végül Taeyang is inkább nézett minket.
-[T/N], nyerned kell, nem hagyhatod, hogy Hwiyoung leleplezzen téged. Amúgy tuti én vagyok a választott.-vigyorgott Taeyang.
-Vagy én.-mosolygott Inseong.-Vagy Dawon, de ő más téma.
-Lehet, hogy Chani az, nem?-kérdezte gúnyosan Zuho.
-Maradjatok már, nyerni akarok.-mondta [T/N].-És nem fogjátok úgy se megtudni.
Utolsó akadály és BAMM! Nyertem. Hwiyoung lett a Jungle Game király. [T/N] sápadtan ült mellettem, én pedig elégedett vigyorral fordultam felé.
-Hwiyoung hyung...-toppant be Chani, de már késő volt, [T/N] könnyes szemmel felpattant, majd haza sietett.
-Menj már utána!-szólt rám Zuho.-Téged szeret, nem fogod fel?!
Hogy mi? Engem? Lefagytam. De...ezért nem akarta? Gyorsan felpattantattam a kanapéról és utána futottam.
-[T/N]!-kiabáltam utána. Az ajtó csapódott, ő pedig sehol.
Utána mentem, ha kellett, akkor hazáig el mentem vele. Utána futottam, de alig bírtam utolérni.
-[T/N]!-álltam meg, mire ő is megállt tőlem pár lépésre.-Miért nem mondtad el?
-Mert féltem, hogy tönkre teszem az így is semleges kapcsolatunkat. Nem akartam elrontani.-mondta könnyes szemmel.-Hwi, amióta megismertelek, azóta szeretlek, de ezt te nem is vetted észre.
-Akkor ezért jöttél minden pénteken?-néztem rá.
-Szerinted?
-Mekkora egy balfasz vagyok.-túrtam a hajamba, majd közelebb mentem hozzá és szorosan magamhoz öleltem.-Ne haragudj.
-Te ne haragudj.-karolt át.
-Nem tudnék rád haragudni...és azt hiszem, hogy szeretlek...de nem vagyok benne biztos.
-Én 100%-ig biztos vagyok benne.
*3 hónappal később*
-Hwi hyung, ma jön [T/N]?-kérdezte Chani.
-Ma? Nem tudom, de mindjárt szabaddá teszem a mai napját.-kuncogtam, majd a telefonomért nyúlva tárcsáztam a hívott személyt.
-Hwi, mondtam, hogy ilyenkor ne hívj.-mondta köszönés kép [T/N].
-Hjaj, a drága szerelmem nem is ér rá? Pedig azt hittem, hogy ma veled lehetek.-dünnyögtem.
-De, rá érek, csak...csak érted, péntek van.-kuncogott.
-Azaz átjössz és boldogítasz engem, mert unatkozok.-bámultam a plafont.-Mi több, ma itt alszol.
-Hwi!-szólt erényesen a telefonba [T/N].-Mit mondtam?
-Itt alszol ma, nem Chani-val, velem.
-5 perc és ott leszek.-mondta majd lerakta.
Szép kis szerelmi történet, és én hülye 3 hónapig várnom kellett és észbe kapnom, hogy ez a lány változtatja meg az életemet.
2017. január 5., csütörtök
~FELHÍVÁS~
Most egy kicsit szokatlan dologgal jövök nektek, ugyanis egy kis szavazás féleség van :D megkérnék minden kedves olvasómat, hogy szavazzon a Black Time-ra :) ez egy hatalmas lehetőség lenne nekik és tényleg, egy fantasztikus csapatról van szó :)
http://fusiondancecontest.com/nivo-kategoria-szavazas/
Előre is köszönöm ^^
Haneul

